Jó, beszéljünk a férfiről és a nőről. Persze, jobb lenne külön-külön megnézni őket, de szerintem az módszertanilag hibás. Merthogy a kettő egymást feltételezi. És még lehetne azt is mondani, hogy mivel én fiúként beszélek a nőkről, abban már eleve benne van az én férfi-nézőpontom, vagyis miért akarnám erőltetni az objektív megkülönböztetést? Mivel én szeretem a tükör-szerkezetet (és nem feltétlenül a szimmetriát), most úgy döntöttem, a férfi és a nőt egyszerre és a külön-külön nézem. Az egyikről majd vetül valami a másikra. Hát ennyi. Ennyi, kéremszépen.
Miért nehéz a nőnek? Dogmatikus válasz következik. Azért nehéz a nőnek, mert amikor egy férfi ránéz, félni kezd. Nem azért fél, mert gyáva, hanem mert rájön, hogy az érzékiségével keltette fel a férfi figyelmét. Az érzékiségben nem lehet elbújni, mert azt mutatja meg a nőből, ami. Az érzékiség nem a külalak szépsége, hanem az az összkép, ami minden tulajdonságával együtt őt nőként meghatározza. Benne van a borostás öle puhasága, a legzseniálisabb gondolati asszociációi, a napon megcsillanó haja, a vérével elhajigált tampon erjedése. A nő nem tud manipulálni. Pontosabban, tud, de már csak az érzékiségével fogvatartott férfit tudja. Az érzékisége mindig megelőzi a manipulációt.
Miért nehéz a férfinak? Ugyanolyan dogmatikus a válaszom. Azért nehéz a férfinak, mert amikor egy nő ránéz, megalázva érzi magát. Elkezd kombinálni és manipulálni, hogy ezt a tekintetet megtévessze. Szeretné azt hinni, hogy a manipulációja bármit is ér, hogy a nő ez alapján válaszotta őt. Iszonyatosan téved. Amikor egy férfi látszólag manipulálja a nőt, már nem az intellektusával teszi, hiszen a nő igenlő tekintete és rajongása alatt ő csak utólagosan teljesít. A férfi keresi azt a végső jellegét, amelyről azt hiszi, a női tekintet alatt egy kompozícióvá összeállt, de amelyről elbizonytalanodik, amikor kiderül, hogy a nőt az ő összerakott énje soha nem is érdekelte.
Nő és férfi között az egyik oldal félelme és a másik oldal szorongása által körbevett tér kínál helyet találkozónak. Ezek nem globális és explicit érzések, mert minden flört bizonytalanságában ott vannak. Nem a dugásvágy maszturbatív elemeiről van szó, és nem a saját félelmek kivetüléséről, amelyhez partnereket keresünk a visszaigazolásuk érdekében. Ha létezik még ilyen, arról a téren kívüli állapotról beszélek, amikor egy nő érzéki szükséglete kijelöli magának a férfi mozgásterét.
Mindig a nő választ. Ez nem a kezdeményezését jelenti, mert a férfi tudhatja, és jó esetben tudja is, hogy a nő, akit ő kiválaszott, választaná-e őt férfiként. Ez az egyedüli stratégia.
Azok a férfiak, akikből nem sikerült kinevelni az ártatlan kisfiút, hamar elvéreznek. A nők érzékiségét az anyaöl melegével keverik, és utóbbi biztonságát várják el az előbbitől. Az ártatlan fiúkból a nők hamar kiábrándulnak, hiszen hiányzik belőlük az a naprakész kegyetlenség és teremtésvágy, amelyre egy nőnek szüksége van, hogy ne unja el magát.
Azok a nők, akikből nem sikerült kinevelni az ártatlan kislányt, hamar elvéreznek. A férfiak hatalomvágyát a nemzés intimitásával keverik, és utóbbi érzékiségét az előbbitől várják. Az ártatlan lányokból a férfiak hamar kiábrándulnak, mert az elvett szüzesség nyomán az értetlenség és az utólagos számonkérések kínja fakad.
Az ártatlan fiúk és az ártatlan nők a legértékesebbek. Szájukat összeszorítják, mert ártatlanságuk kimondásának jogát nem szabad egymás elől elvenniük.
